Sajtá bögre műanyag pohár helyett

Az idei Európai Hulladékcsökkentési Héten a csomagolási hulladék mennyiségének minimalizálása kerül fókuszba. Hasonló célkitűzéssel indított kampányt szeptember elején a Felelős Gasztrohős Alapítvány is. A környezettudatos gasztrokultúrára ösztönző szerveződés arra buzdítja a kávé- és teafogyasztókat, hogy az elviteles megoldás helyett helyben fogyasszák el a vendéglátóhelyeken vásárolt, meleg italaikat.

A kampány legfőbb célja megelőzni az elviteles papírpoharakban testet öltő hulladék keletkezését, a másodlagos pozitív hozadék pedig az a néhány, nyugodt perc, amelyet a helyben fogyasztott kávéval és teával nyerünk lelki egészségünk számára.

A vállalkozó kedvűek, akik papírpohár helyett bögréből kortyolnak, amellett, hogy tesznek egy lépést a megtermelt hulladék csökkentéséért, szerencsés esetben egy ajándékcsomaggal is gazdagodhatnak. Mindehhez nem kell mást tenni, mint a kampány ideje alatt az akcióban részt vevő, zöldszemléletű, ún. Fenntartható Vendéglátóhelyeken fogyasztani helyben, majd az italozás képi dokumentációját #helybeniszom vagy #gasztrohos hashtaggel feltölteni a Facebookra vagy az Instagramra. A kávés ajándékcsomagot a legnépszerűbb fotó készítője nyeri.

A környezetbarát módon szolgáltató Vendéglátóhelyekről bővebb információ itt található.

A kampány részletes leírása pedig a Gasztrohős Alapítvány weboldalán böngészhető.

Neked is van hasonlóan jó ötleted, melynek megvalósításával csökkenthető lenne a megtermelt hulladék mennyisége? Netán kifejezetten a csomagolási hulladékok visszaszorításáért tennél valamit? Ne habozz megosztani velünk elképzelésed, nevezd ötletedet az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjába, valósítsd meg, dokumentáld, és nyerd meg a Hét nemzetközi díját, vagy csak egyszerűen légy büszke magadra.