Bárczay Anna Városi Óvoda beszámolója

Bárczay Anna Városi ÓvodaA téglási Bárczay Anna Városi Óvoda 2013. 11. 18. és 22. között terjedő időszakban csatlakozott az EWWR akcióhoz, melynek célja, hogy egy teljes héten keresztül ráirányítsuk a figyelmet a hulladék megelőzés témakörére.

A hulladék megelőzés témakörén belül a hulladékcsökkentést választottuk, melynek érdekében több intézkedést tettünk:

A Városellátó Szervezettel együttműködve az akció ideje alatt olyan élelmiszerek kerüljenek óvodás gyermekeink tányérjába, melyek nem előre csomagoltak. Joghurt Bárczay_nagy kiszerelésű termékhelyett kakaót kaptak a gyerekek. A mini kiszerelésű dzsem, ketchup stb. helyett nagy kiszerelésben vásárolt üvegből a dajka nénik adagolták ki a gyerekek tányérjára a ketchupot, lekvárt.

Intézményünkben évek óta gyakorlat, hogy csak a nélkülözhetetlen dokumentumokat, leveleket nyomtatjuk ki, ezzel is takarékoskodunk a papír felhasználással. A nevelőtestület tagjai és a dolgozói elektronikus úton vagy szóban értesülnek az információkról.

A gyerekek ezen a héten a rajzoláshoz, festéshez kisebb méretű papírt kaptak. A papírzsebkendőket félbe vágtuk, és csak ebéd után használtunk papírszalvétát.

Az óvodapedagógusok minden csoportban játékos formában megismertették a gyerekeket a hulladékcsökkentés fontosságával, a keletkező hulladék környezetre és egészségre gyakorolt káros hatásaival. Minden csoport elsétált a szelektív hulladékgyűjtő szigetekhez, és a csoportban keletkezett vagy összegyűjtött hulladékokat anyagfajták szerint szétválogatva maguk tették a gyerekek az edényekbe.

A beszélgetések során kiderült, hogy nagyon sok család szelektíven gyűjti a hulladékot, sok gyermek számára már magától lecsökkent szemétmennyiség szelektív gyűjtés hatásáraértetődő a szelektív hulladékgyűjtés fontossága. Óvodás gyerekeinken keresztül a családokra is hatást tudunk gyakorolni az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekkel. Fontosnak tartjuk az óvodánkba járó gyermekeknek a környezet szeretetére, tiszteletére és védelmére, vagyis a környezettudatos életmódra való nevelését.

Akciónk eredményeképpen a kukába kerülő hulladék mennyisége nagyjából 1/3-ával csökkent.

Kép: teglas.hu

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.