Az egyetemek, főiskolák is megismerhették az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját!

Az egyetemek, főiskolák is megismerhették az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját!

A fiatal felnőttek generációja ma már sokkal jobban tájékozott a környezetünk védelme és a környezettudatosság terén. A hazai egyetemek és főiskolák oktatási portfoliójában egyre intenzívebben megjelenő fenntarthatósági, környezetvédelmi, innovációs diszciplínák mellett, a felsőoktatási intézményeink a minden év novemberének utolsó hetében megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében már a korábbi években is számos egyetemi, főiskolai programot szervezetek.  Ezek a programok tudományos, intézményi működtetési, egyetemi közösségi vagy éppen hallgatói rendezvények voltak. 

A mai sajtótájékoztatón a hulladékgazdálkodásért és a felsőoktatásért felelős két szakterület illetékes vezetői ismertették az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét céljait. 

Dr. Boros Anita az ágazatért felelős államtitkár elmondta, hogy a hulladekcsokkentesihet2020.hu/ címen minden kapcsolódó információ megtalálható, így az is, hogyan lehet regisztrálni. A központi honlapon számos hasznos ötlet is olvasható.

A mai nap bejelentése:

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” címmel alkotópályázatot hirdet.

A pályázati felhívás azoknak szól, akik szeretnének részt venni a hazai díjak megálmodásában és elkészítésében, a Európai Hulladékcsökkentési Hét célkitűzésének megfelelően valamilyen feleslegessé vált, kidobásra ítélt dolog, eszköz, tárgy, alkotórész felhasználásával. 

„Mi a díjakat megalkotókat is díjazni szeretnénk! Ezért arra hívunk fel minden, kreatív ötletekben gazdag, környezettudatos pályázni kívánót, hogy készítse el azt a díjat bármilyen anyagból, bármilyen technikával, amelyet a hazai zsűri majd odaítélhet a magyar hulladékcsökkentési programszervezők legjobbjainak.”- áll az ITM felhívásában

további cikkek

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2023: Itt vannak az eredmények! hírek
Zöld közösség, fenntartható jövő: Az Energiaügyi Minisztérium Hulladékcsökkentési Hete hírek
Sikeresen zajlott Egerben az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal szervezett. hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.