A legjobb ötletek gyűjteménye

A legjobb ötletek gyűjteménye

2020. november 02.

A legjobb ötletek gyűjteménye

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét középpontjában mindig a hulladék mennyiségének a csökkentése áll.

Minden év más-más hulladékcsökkentési témakör feldolgozását célozza.

Forrás: https://ewwr.eu/take-part/#thematic_focus

Az idén a láthatatlan hulladék áll, vagyis olyan, a gyártás során keletkezett hulladékok kerülnek fókuszba, amiket nem láthatunk a termék vásárlásakor.

A 2020-as kiemelt témakör mellett minden olyan korábbitémát érintően is lehet regisztrálni, amelyek a hulladék keletkezésének csökkentésére, a termékek újrahasznosítására hívják fel a figyelmet, illetve a korábbi évek már megvalósult témáira is lehet benyújtani friss ötleteket a regisztráció során.

Az alábbiakban összeállítottuk a legjobb ötletek, akciók, programok gyűjteményét. Ezeket igyekeztünk tematikusan csokorba gyűjteni, hogy ezzel is segítsük minden kedves programszervezőnket.

Információs kampányok

Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda (Érd, Magyarország/2015)

  • Oktatási intézmény kategóriában Magyarország ezért az akcióért átvehette a nemzetközi Európai Hulladékcsökkentési Díjat.
  • A megvalósított akció során az óvoda nevelőinek sikerült a hulladékhierarchiát az óvodásokra szabva úgy elmagyarázni, hogy azt a gyermekek is megértsék.
  • Az óvodában a program során ráirányították a figyelmet a hulladékcsökkentés, az újrahasználat és az újrahasznosítás fontosságára és előnyeire.
  • A gyermekek megtanulták a szelektív gyűjtés csínját-bínját, hulladékból kreatív játékokat készítettek, és a hulladékkeletkezés megelőzését célzó szülő-gyermek délutánt is szerveztek, pl. ökolábnyom számítással.

Mes déchets valent de l’Or (A hulladékom aranyat ér), Village Partenaire scrl, Brüsszel (Brüsszeli Fővárosi Régió, Belgium/ 2015)

  • Az EWWR Village Partenaire scrl-hez 35 cég tartozik. A mintegy 100 alkalmazottal rendelkező üzleti központ ötletpályázatot indított vállalkozói számára annak érdekében, hogy bevonják őket a hulladékkezelésbe.
  • A versenyt több szakaszban rendezték:
  1. fázis: diagnózis: Az EWWR előtt a szervezet felkereste az egyes vállalatokat, hogy azonosítsa és számszerűsítse az összes keletkezett hulladékot.
  • fázis: Az EWWR során megrendezésre került az „A hulladékunk aranyat ér” ötletpályázat: a cél az volt, hogy bizonyos számú ötlet szülessen, hogy aztán megvitathassák, mely ötleteket valósíthatnák meg a vállalkozók napi szinten.
  • fázis: A legjobb ötletek kiválasztása: november 30. és december 10. között a vállalatok a legjobb ötletekre szavaztak. Három díjat osztottak ki és adtak át 2015. december 10-én.
  • fázis: A verseny során generált ötletek megvalósítása: 2016 januárjától.

„Nulla Hulladék” – hulladékcsökkentési hét Végegyházán (Végegyháza, Magyarország2016)

  • A hulladékcsökkentési héten kiállítást rendeztek „Nulla Hulladék” gyermekszemmel címmel. Itt gyerekrajzok segítségével mutatták be a nulla hulladék megvalósításának tíz lépését.
  • Játékos foglalkozások során üdítős- és tejesdobozból készítettek teherautókat a gyerekekkel, de teatasakot is hajtogattak, papírt merítettek.
  • A megvalósított program hozzájárult a lakosok közösségének környezeti szempontú szemlélet- és életmódváltásához, a civil kerekasztal beszélgetéstől, az elektronikai hulladékgyűjtésen át, egészen a családokat, gyermekeket megcélzó, a hulladék keletkezésének megelőzését hangsúlyozó játékos, cselekedtető foglalkozásokig.

Környezettudatosság a munkavállalók és a vállalkozók körében, OPEL España, S.L.U. (Aragón, Spanyolország/2018)

  • A környezetvédelem és az energiagazdálkodás terén a kiválóság eléréséhez az Opel España és a Zaragoza gyár különféle kezdeményezéseket támogat annak érdekében, hogy a környezettudatosságot növelje alkalmazottai, vállalkozói, beszállítói és vásárlói körében.
  • Az OPEL hat éve részt vesz az EWWR-ben, 2018-ban a gyár számos eseményt szervezett, beleértve az üvegről szóló kiállítást; egy promóciós kampányt a papír újrahasznosításáról, a nulla étel-pazarlást megvalósító étkezésről, műanyag kupakok és mobiltelefonok gyári gyűjtéséről; és többek között egy Facebook-fotópályázatot is meghirdetett.

EWWR Green Cleaning, Szent Fintan Nemzeti Iskola (Dublin, Írország/2018)

  • A veszélyes hulladékok hatékony kezelésének érdekében ez az ír iskola 180 diákot és azok családtagjait vonta be akciójába a mindennapi használati cikkekben, például a tisztítószerekben és légfrissítőkben található káros vegyszerek visszaszorítására.
  • Az iskola novemberben workshopokat szervezett, amelyek során a szülők és a diákok együtt dolgoztak a fenntarthatóbb tisztítószerek elkészítésén.
  • Mivel a műhelyfoglalkozások az iskola folyosóin zajlottak, az iskola mind a 600 tanulójának lehetősége volt megismerni a mindennapi tisztítószerekben található veszélyes vegyi anyagokat.

EWWR fenntartható művészeti ábécé, Col·legi Sant Josep és társiskolái (Katalónia, Spanyolország és Európa/2018)

  • A „WE ARE ART” elnevezésű eTwinning projektet a Col·legi Sant Josep irányításával hajtották végre hat európai ország iskolásainak bevonásával, amelynek eredményeként a diákok egy olyan ábécét alkottak meg, amely a fenntarthatósággal kapcsolatos üzeneteket hordoz.
  • Az eredmény egy e-könyv lett, amelyet megosztottak a résztvevő iskolák között, valamint tartalmas beszélgetéseket folytattak a diákokkal olyan témákban, mint a hulladékmegelőzés és a szelektív hulladékgyűjtés.

„Mindannyian részt veszünk a hulladék csökkentésében” – Nemzeti tudatosság kampány Görög Közszolgálati Műsorszolgáltató Társaság (ERT) (Görögország/2018)

  • Az EWWR 2019 során kilenc napon keresztül az ERT országos kampányt szervezett a hulladékkeletkezés megelőzésének támogatása és a velük kapcsolatos tudatosság növelése érdekében.
  • A műsorszolgáltató a reggeli tévéműsorai során beszélgetéseket tartott a hulladékkeletkezés megelőzéséről szakértőkkel, akik gyakorlati tippeket is adtak a nyilvánosság számára; csúcsidőben tévéműsorokat futtatott az EWWR-ről négy tévécsatornáján; több hullámhosszon rádióműsorokat is vezetett a kampányról; hetilapjában cikket tett közzé az EWWR-ről; internetes oldalán az EWWR-ről szóló transzparenseket tett közzé; és külön weboldalt készített a kezdeményezésről. A kampány bekerült az ERT vállalati fenntarthatósági stratégiájába.

Zöld szokások a fenntartható Labinért, Labin Önkormányzat, “Lola megmenti a világot” gyermekkönyv (Horvátország/2019)

  • A könyvet Labin Önkormányzata a korai tanulás szakértőivel együttműködve fejlesztette ki.
  • A három és hat éves gyermekek számára címzett könyvben egy Lola nevű bogár szerény küldetése a világ megmentése azzal, hogy egy-egy hulladéknak szánt tárgyat megment a fölöslegessé válástól.
  • Lola bogár volt a főszereplője egy színházi játéknak és egy műhelyfoglalkozásnak is, amelyen 280 gyermek vett részt, és játékos formában ismereteket szerzett a hulladékcsökkentés jelentőségéről.
  • Labin önkormányzat négy helyi iskolájának idősebb diákjai fáradhatatlanul dolgoztak hulladékból készült művészeti tárgyak készítésén, amelyeket aztán a helyi könyvtárban kiállítottak.
  • A kiállított mintegy 100 tárgy közül hetet kreativitásukért és használati értékükért díjaztak.
  • Az egész kampányt rádióműsorok, reklámfilmek, TV-reklámok és a helyi iskolákban és óvodákban elhelyezett plakátok segítették elő.

A tenger nyelve, nyelvi központok szövetsége: ACEIAS, ACEIGA, ACCEI, ACIE (Asztúria, Spanyolország/2019)

  • Az észak-spanyol nyelvközpontok négy egyesületének szervezésében ez az egész éven át tartó oktatási projekt a tantermekben és a szabadban valósult meg. Az oktatási és kommunikációs anyagokat, beleértve a fenntarthatósági protokollt és a műhelyek útmutatóit, 75 nyelvi központtal osztották meg.
  • 2019. május 4-én mintegy 1400 önkéntes gyűlt össze öt strandon, hogy megtisztítsák a helyszíneket a hulladékoktól és a hulladékkeletkezés megelőzéséről szerezzenek hasznos ismereteket. A kezdeményezéshez számos szereplő csatlakozott, köztük civil szervezetek, a média képviselői és közigazgatási szervek is.
  • Az esemény tovább folytatódott az EWWR 2019 során, amikor a szervezők Avilés-ben nagyszabású rendezvényt tartottak gyermekek és szülők számára. „A fák nyelve” című hasonló projektet 2020-ban szervezik meg.

Családi szórakoztató vásár, Stars’n’Bars (Monacói Hercegség/ 2019)

  • Monaco EWWR-en való első részvétele alkalmából a helyi Stars’n’Bars étterem számos tevékenységet szervezett más helyi szereplőkkel együttműködve annak érdekében, hogy érzékenyebbé tegye az időseket és a fiatalokat a hulladékmegelőzés fontosságára.
  • Óriás graffitit készítettek; műhelyfoglalkozásokat tartottak az újrahasznosított anyagokra épülő művészetről; divatbemutatót tartottak felújított és újrahasznosított tárgyakból; egy órás hop-on programot szerveztek hulladékgyűjtő teherautókon, hogy az állampolgárokat tájékoztassák a hulladékgyűjtők életéről; barkácsműhelyeket hoztak létre a fenntartható tisztítószerek és piperecikkek számára; aláírták a hulladékmentes karácsony paktumot; és egy órás élő rádióműsorban tájékoztatták a hallgatóságot a hulladékmegelőzés jelentőségéről.

AmbiMapp, útmutató a fenntartható életmódhoz (Ambimente, Olaszország/2019)

  • Annak érdekében, hogy támogassák a település lakóit abban, hogy környezettudatosabb fogyasztókká váljanak, a trevisói lakosok egy csoportja létrehozta az AmbiMapp nevű platformot.
  • A platform szökőkutakat, öko- és javítóműhelyeket, valamint egyéb érdekes helyeket térképez fel, amelyek hasznosak a fenntarthatóbb élet és a hulladékmennyiség csökkentése érdekében. A térkép továbbra is elérhető az interneten, és amint újabb helyszínek adódnak, azokat is feltüntetik.
  • Az EWWR 2019 során a magát Ambimente-nek nevező csoport tájékoztató sétát és kerékpáros túrát szervezett, amelyek során ismertették a kezdeményezést, és több új helyszínt is felvettek a térképre.

Csökkentsd a szemetet Zöld Matekkal, Burgmann Nóra (Magyarország/2019)

  • A Zöld Matek blog és a hozzá tartozó honlap fő célja, hogy a gyermekek környezeti nevelését fontosnak tartó látogatóknak (szülők, pedagógusok) folyamatos segítséget nyújtson aktuális és érdekes zöld témájú cikkekkel és a hozzájuk tartozó ingyenes matematika feladatlapokkal.
  • A blog fő elve, hogy a környezeti nevelést az oktatásban nem önálló témakörként kell kezelni, hanem a többi tantárgyba integráltan kell megoldani.
  • A Zöld Matek honlap ennek egy részletét mutatja meg: folyamatos gyakorlati segítséget nyújt a látogatóknak abban, hogy a matematika gyakorlása közben a gyermekek a környezettudatos értékeket is elsajátítsák.
  • Az Európai Hulladékcsökkentési Hét hétköznapjain a Zöld Matek oldalon és a hozzá tartozó közösségi média felületeken (hírlevél, Facebook, Instagram, Pinterest) a hulladékcsökkentés témájában jelennek meg óvodás fejlesztő és iskolás matematika feladatlapok.
  • Egy-egy rövid bejegyzésben minden nap főszerepet kap a 8R iránymutatás egy-egy pontja, amivel saját hulladékunk megelőzéséhez és csökkentéséhez járulhatunk hozzá szülőként, gyermekként vagy éppen pedagógusként.
  • Az írások végén pedig minden nap két feladatlapot teszünk közzé az adott témához kapcsolódva. Ezek az egy oldalas feladatlapok letölthetőek és jó minőségben kinyomtathatóak, így akár több példányban is dolgozhatnak rajta kisebb gyermekcsoportok vagy iskolai osztályok. A feladatlapokkal megcélzott korosztály az iskolába készülő és általános iskolás (1-8 évfolyam) gyermekek. Minden évfolyamnak legalább egy feladatlap készül az akció során.
  • A Zöld Matek honlap Játékos tanulás rovatában (http:/zoldmatek.hu/jatekos-tanulas/) is megjelennek a hulladékcsökkentés témáját feldolgozó újabb online játékok, melyek segítségével a gyermekek játék közben is rögzíthetik a környezettudatos szemléletet.

Újrahasználat

Gipuzkoa tartományi tanács: A tengertől az asztalig (Baszkföld, Spanyolország/ 2018)

  • Annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a műanyag környezetre és különösen a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt káros hatásaira, Gipuzkoa tartomány 31 városának mintegy 5000 lakosa az akció keretében műanyag flakonokat és egyéb tárolóedényeket gyűjtött, majd ezeket képzőművészeti tárgyakká alakították.
  • Az újragondolt alkotások között táskák és bevásárló kocsik is voltak.

Iskola és kereskedelem, hulladékellenes szimbiózis Resid’ÚS (Katalónia, Spanyolország/2018)

  • Ez a katalóniai Gironából származó válalkozás egy fagyasztott joghurtot (froyo) árusító üzletláncot (Llagurt) és egy iskolát hozott össze a hulladékképződés megakadályozása érdekében.
  • Az Eiximenis iskola diákjai mintegy 300 üvegből készült tároló edényt gyűjtöttek össze, amelyekre a családjuknak már nem volt szüksége.
  • Ezeket felhasználva három Llagurt-üzlet felajánlotta vásárlóinak a lehetőséget, hogy froyo-jukat újrahasználható, nem pedig eldobható edényekben fogyasszák.

A hulladék étolaj újrahasznosítása, St. Thomas More College ALP iskola (Málta/2018)

  • Ez a máltai iskola a videokészítéssel kapcsolatos gyakorlati ismeret átadásával egyidejűleg tájékoztatta diákjait az étolaj hulladék kezelésével kapcsolatos kihívásokról is.
  • Miután a diákok helyszíni interjúkat készítettek annak megértése érdekében, hogy a máltaiak hogyan ártalmatlanítják az étolaj hulladékot, a hallgatói csoport összeállított egy videót a helyes ártalmatlanítási módszerre vonatkozó utasításokkal, a kisfilmet pedig a televízióban és számos hírportálon keresztül népszerűsítették.

(Nem egy)Szeri szelektálás, Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (Magyarország/2019)

  • Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódó akcióterv. Az alapkoncepció egy csere-bere asztal, ahol megunt tárgyak/kacatok, ruhák, kiegészítők és könyvek cseréjére koncentrálnak.
  • A szervezetnél az átlagéletkor 45-50 év körüli, így kiemelt céllá vált, hogy megcáfoljuk: az idősebb korosztály csak a gyerekeken keresztül fogható meg, eltökéltséggel és jó ötletekkel próbálnak mindenkit a környezettudatos életforma elsajátítására biztatni, legyen az fiatal felnőtt vagy nyugdíjas. Az akció szabályai egyszerűek: bárki hozhat és vihet bármit, és lehet csak hozni, vagy csak vinni is a behozott tárgyak közül. A ruháknak tisztának, hordhatónak kell lennie, olyan állapotúnak, hogy más azt még hordhassa. A megmaradó ruhákat és egyéb tárgyakat végül adományként ajánlják fel, egy kiválasztott szervezet részére.
  • Emellett a Hulladékcsökkentési hét során kerül bevezetésre a refill akció, mely a csapvíz fogyasztására ösztönöz. A cég összes létesítményében rendelkezésre áll kiváló minőségű csapvíz, ám kevesen fogyasztják azt. A dolgozók eddig túlnyomórészt helyben vásárolt fél literes ásványvizeket fogyasztottak, ám ez költségesnek és környezetszennyezőnek bizonyult, mivel mindig újabb és újabb vizeket vettek, ahelyett, hogy már meglévő palackjaikat újratöltötték volna.

Újrahasznosítás

Játékok, amelyekre eddig nem is gondoltál, 2. Számú Dabasi Óvoda (Magyarország/2013)

  • Ez a zöld óvodaként működő intézmény az újrahasznosítás és a gyakorlati újrafelhasználás fogalmának bevezetésével összpontosít gyermeke és felnőttek tudatosságának növelésére a hulladék keletkezésének elkerülése érdekében.
  • A pedagógusok az óvodásokkal és szüleikkel egyaránt megosztották ezeket a témákat.
  • Az EWWR valamennyi napján elvégzett interaktív feladatok bemutatták, hogy a háztartási hulladékot hogyan lehetne újból felhasználni játék készítéséhez.
  • A kezdeményezés keretében követett szlogen: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”.
  • Az alapanyagként szolgáló hulladékok összegyűjtését a szülők végezték, hogy azok a pedagógusok rendelkezésére álljanak, akik a gyermekek számára megtanították azokat az egyszerű módszereket, amelyek segítségével a látszólag haszontalan tárgyakat vicces alkotássá alakíthatták.

Egy hét a hulladék csökkentéséért – 600 kattintás a környezetért, Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskola (Budapest, Magyarország/2014)

  • A diákok körében a hulladékcsökkentés tudatosságának növelése érdekében az iskola létrehozott egy ötletes szoftvert, amelynek célja a gyerekek kíváncsiságának ösztönzése és a hulladékmennyiség csökkentésének motiválása.
  • Ez az eszköz alkalmazkodott a gyermekek korához, és arra ösztönözte őket, hogy tegyenek minél többet a hulladékmegelőzés, hulladékcsökkentés és –újrafelhasználás érdekében, például azzal, hogy az élelmiszer-pazarlás elkerülése érdekében csak a megfelelő mennyiségű ételt teszik ki a tányérjukra, a hulladékot megfelelően szétválogatják vagy az újratölthető használati tárgyakat, újrahasznosítható csomagolásokat részesítik előnyben. Az EWWR után néhány tanár úgy döntött, hogy továbbra is használja a szoftvert annak érdekében, hogy a hulladék csökkentése szokássá váljon a gyermekek számára.
  • Az akció keretében műhelyfoglalkozásokat is tartottak, amelyek célja a műanyag palackok karkötőkké, játékokká és dísztárgyakká történő átalakítása volt. Az akcióban 120 diák és tanár vett részt.

Bozókiné Szabó Ildikó Klímanócskák Oktatási Programja (Magyarország/2018)

  • A programban a gyerekek lépésről-lépésre elsajátítják a fenntartható hulladékkezelés módszereit, miközben családjaikkal együtt csökkentik a megtermelt hulladékot.
  • Hód Huncutka Szelektív Krónikái a szelektív hulladékgyűjtésről mesélnek, a gyerekek ökológiai lábnyomot mérnek, a tudatos vízhasználattal ismerkednek, takarékoskodnak az energiával, sőt, barkácsolással ügyesedhetnek, miközben valódi Klímanócskává válnak.
  • A szemléletformálás hatására átlagosan 20%-kal javult a családok tudatossága a hulladékcsökkentésben.
  • A program eredetisége, újszerű megoldásai és hosszú távú eredményessége miatt követendő és másolható példát állít más városok és országok elé is.

Clínica IMQ Zorrotzaurre: Feltörekvő szennyező anyagok (Baszkföld, Spanyolország/2018)

  • A klinikák különböző osztályain alkalmazott anyagok környezetkárosító hatásának jobb megértése érdekében a baszkföldi egészségügyi központok csoportja egy környezetvédelmi szakértői csoportot bízott meg azzal a projekttel, hogy osztályozza a kórházaiban használt különféle kémiai összetevőket környezeti hatásaik alapján.
  • A projekt során az említett anyagokat előre meghatározott környezeti kritériumok alapján rangsorolták.
  • A csoport számára az osztályozás az anyagpótlás terén jelent segítséget azokban az esetekben, amikor erre az osztályozás szerint alternatív lehetőségek vannak.
  • Az EWWR 2018 alkalmából a klinika közölte eredményeit munkatársaival és a páciensekkel.

Cselekedj másképp, gondold újra!, Corporación Alimentaria Peñasanta S.A. (CAPSA), (Asztúria, Spanyolország/2019)

  • A hulladékhierarchián dolgozva a CAPSA hónapokig tartó kommunikációt folytatott a hulladékmegelőzés elősegítése érdekében. A tejipari vállalat átalakította vegyi termékeinek összetételét és csomagolását, csökkentette a karton pazarlás mennyiségét, optimalizálta termelésének hatékonyságát, vállalati szintű erőfeszítéseket tett a személyzet által használt berendezések javítására, műhelyfoglalkozásokat tartott beszállítóinak, erőfeszítéseiről online és személyesen is tájékoztatta dolgozóit, a beszállítókat és az ügyfeleket.
  • A kezdeményezés eredményei lenyűgözőek. A működése során keletkező hulladék mintegy 96% -a most új anyagokká alakul.
  • 1000 alkalmazott és családtagjaik (kb. 3200 ember) és több mint 60 beszállítója tájékoztatást kapott a hulladékkeletkezés megelőzéséről, csakúgy, mint a spanyol lakosság 55% -a, akik termékeiket vásárolják.

Körforgásos gazdaság elindítása az orvosi segédeszközök terén Haute-Saône- ban (Haute-Saône, Franciaország/2019)

  • A Mutualité Française de Haute-Saône szociális és szolidáris egészségbiztosító társaság két partnerrel: az APF France hátrányos helyzetűek küldöttségével Haute-Saône-ból és a Ress’urgences erőforrás-javító vállalkozással közösen indított gyűjtést, hogy megtisztítsa, fertőtlenítse és javítson bizonyos használt orvosi felszerelések, például kerekes székek, álló segédeszközök és sétálóbotok állapotán.
  • A cselekvés három célja a következőket tartalmazza:
  • környezeti előnyök az elhárított hulladék és az anyag újrafelhasználásának következtében;
  • társadalmi előnyök a korlátozott eszközökkel rendelkezők orvosi ellátáshoz való hozzáférésének biztosítása révén,
  • gazdasági szolidaritással kapcsolatos előnyök, amelyek a korlátozott munkaképességűek foglalkoztatásából származnak.
  • A 2019-es EWWR alkalmával a partnerek készítettek egy videót, amely elmagyarázta a kezdeményezést.

„A selejttől a cipőig” újrahasznosító műhely, Andrea Natterer (Németország/2019)

  • Kreativitását és karizmáját felhasználva ez a német cipész különös misszióba kezdett: megtanította az embereket arra, hogyan kell újrafelhasználni az anyagokat, és így megakadályozni a pazarlást.
  • A bónusz? Egy új és kényelmes cipő. Szakértő cipő-újrahasznosítóvá válni azonban nem könnyű teljesítmény, mert a cipőipar mesterségének megvannak a titkai, amelyek elsajátításához időre van szükség. Ezért Andrea két teljes nap alatt 4 vagy 5 hallgatóból álló kis csoportokat oktatott, hogy szakértő cipőmestereket képezzen.

Van aki hozza, van aki viszi, van aki kapja, van aki adja, Dékány Krisztina (Magyarország/2019)

  • A gyermekeken keresztül a szülőket is szeretnék megérinteni és a zöldítés útját bemutatni.
  • A projekthéten a szervező komposztálóiba elhozhatják a konyhai hulladékot.
  • Ezen a héten csere-bere akciót terveznek, üvegeket, anyagszatyrokat, dobozokat hozhatnak a szülők, akiknek már nincs szüksége rá, illetve akik igénylik vihetnek ezekből a tárgyakból és újra használhatják.
  • A kihelyezett tárolókba a szülők behozhatják a nem használt ruhákat és akinek szüksége van rá az vihet belőle.
  • “Ne vásárolj, inkább használd tovább!” A családok elhozhatják a számukra már értéktelen tárgyakat (gumicsizma, papucsok, esernyők, dobozok stb.) amiket majd mi újrahasználunk.
  • Az egész bölcsőde területén plakátokon hívjuk fel a figyelmet ennek az ügynek a fontosságára.

Erőforrás-felhasználás csökkentése

Kávészünet, Denise Castro és Daniela Malanchini (Azori-szigetek, Portugália/2018)


  • Annak érdekében, hogy a kávészünetek során alkalmazott szokások megváltozzanak a két szervező együttműködött a helyi könyvtárral, ahol az összes társasági összejövetelt megszervezik, hogy egy kis bemutatót állítsanak össze.
  • Ezek az EWWR veteránok ezúttal a kávészünetekre összpontosítottak, amelyek meglepően nagy mennyiségű hulladékot okozhatnak, ha egyszer használatos csomagolásokat, csészéket, kapszulákat és más hasonló tárgyakat szolgálnak fel.
  • A bemutatóban két asztal szerepelt – az egyik egy tipikus kávészünetet, a másik pedig a fenntarthatóbb változatot szemléltette. A kampány eredményeként a könyvtárak a soron következő események alkalmával már újrahasznosítható tárgyakat használtak.

Zero Waste Association: HelloWielo (Lengyelország/2018)

  • Annak érdekében, hogy tájékoztassa a lengyel szülőket az egyszerhasználatos pelenkákkal szemben egyéb hasznos alternatívákról, a Lengyel Zéró Hulladék Egyesület a Facebookon hat élő közvetítést és 25 műhelyfoglalkozást szervezett az ország 22 városában, hogy lehetőséget biztosítson a szövet pelenkák használatával kapcsolatos kérdések megvitatására.
  • A szervezet emellett 30 online áruházban népszerűsítette az újrafelhasználható pelenkákat.

Csomagolási hulladék csökkentése

A Slow Food Garden szereti a bolygót, 246 iskola összefogása a Slow Food koordinálásával (Olaszország/2019)

  • A Slow Food International által tervezett 2019-es kerti partin tíz olyan akció szerepel, amelyeket otthon vagy az iskolában lehet végrehajtani a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. Köztük az edények és szalvéták újrafelhasználása, csomagolatlan snackek fogyasztása, a tányéron lévő zöldségek végleges felhasználása, helyi és szezonális gyümölcsök fogyasztása és maradékanyagok hasznosítása.
  • Az egész éven át tartó kezdeményezés célja a bevált gyakorlatok jó szokásokká alakítása és a diákok mellett a szülők és a családok részvételének ösztönzése. Az olasz iskolákban szervezett kampányban 246 intézmény 21 000 diákja vett részt.

“Fejben dől el!”, Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium (Magyarország/2019)

  • Diákok, dolgozók felé megfogalmazott kihívás: „Mindennapi iskolai tartózkodásod során törekedj a szeméttermelés elkerülésére! Használj uzsonnásdobozt, saját bögrét/poharat vagy üvegkulacsot, szükség esetén fém vagy tartós műanyag evőeszközt napi étkezésedhez! Állj elő minél több és jobb ötlettel, hogy elérd a legfőbb célt: kerüld el a szemét keletkezését! Dokumentáld ezt hiteles és igényes fotókkal minden napon nov. 18-22. között és oszd meg a gimnázium FB csoportjának oldalán! Naponta minimum 1, maximum 3 darab fotót készíts és írj mellé pár gondolatot!”
  • Iskolai büfé bevonása: A büfében hozott eszközök használata és a csomagolás elkerülése esetén kedvezményt/ajándékot kapnak a vásárlók. A büfé üzemeltetője vállalja a szívószál elhagyását, és a hozott bögrék, poharak tárolását és elmosását használat után. Kis PET-palack helyett bekerül a kínálatba az üveges és a kimért üdítőital. A műanyag kupakot a büfénél gyűjtjük és az abból gyűjtött pénzzel a gyulai állatmenhelynek vásárolunk takarókat és állateledelt.
  • Intézményi szintű megvalósítás: Közös, intézményi szelektív hulladékgyűjtő használatára buzdítjuk az iskola tanulóit és dolgozóit. Külön gyűjtjük a papírt, a műanyagot, a fémhulladékot, a zöld hulladékot és az elemeket.

Ételhulladék csökkentése

Élelmiszerpazarlás a börtönben: csökkentjük ott is a pazarlást!, Strasbourgi Fogvatartási Központ (Elzász, Franciaország/2014)

  • A börtön nagy mennyiségű élelmiszer-pazarlásával szembesülve elsősorban a felszolgált ételek elutasítása, az élelmiszer-minőség iránti bizalom hiánya, az egyéni étkezési és vallási szokások miatt, a Strasbourgi Fogvatartási Központ úgy döntött, hogy bevezet egy rendszert az élelmiszer racionalizálása érdekében.
  • Két hónapon keresztül a fogvatartási központ azt tesztelte, hogy a fogvatartottak három főétel közül mit választanak, fővetlen ételt fogyasztanak-e, és mennyire vállalják, hogy sajátmaguk gondoskodjanak élelmezésükről.
  • Ennek alapján a börtön élelmiszer-pazarlásáról dokumentumfilm készült, amelyet az intézmény belső videó csatornáján sugároztak. Ez a videó lehetővé tette a kampány népszerűsítését a 700 fogvatartott között. A börtönben felszolgált ételeket is népszerűsítették az élelmiszerek iránti bizalom helyreállítása érdekében.

A hulladék ajándéka, North London Waste Authority (London, Egyesült Királyság/2015)

  • A Gift of Waste akciót a Hubbub környezetvédelmi jótékonysági szervezettel együttműködve hozták létre, és három külön elemből állt:
  • Élelmiszer-néprajzi tanulmány: antropológusok számos észak-londoni háztartást látogattak meg, hogy megismerjék kulináris hulladék-csökkentési gyakorlatukat.
  • Az Empátia Múzeum: az EWWR-akciónak a második része a 20 „Élő könyv” emberi könyvtárának bemutatását tartalmazta. Az Empathy Museum gondozásában az Emberi Élelmiszerkönyvtár egyedülálló emberi “könyvek” gyűjteményt tartalmaz, amelyek mindegyike az ételfeldolgozás különböző szakaszát képviseli.
  • Élelmiszer-műhelyek: erre karácsony előtt került sor, tökéletes kontextusban elgondolkodni azon, hogyan lehet átgondolt ajándékokat adni anélkül, hogy túl sok pénzt költenénk vagy felesleges pazarlást okoznánk. A tartósított, pácolt vagy erjesztett ételek tökéletes ajándékokat kínálnak a barátok és a család számára.

Zero-waste marathon. Fenntartható iskolai étkeztetés Sant Vicenç de Castellet község (Katalónia, Spanyolország/2018)

  • A hulladék csökkentésére és a környezetkárosító hatások mérséklése érdekében Sant Vicenç de Castellet önkormányzata számos tevékenységet („maratont”) szervezett a 2018. évi EWWR számára az önkormányzat három iskolájában.
  • 600 diák és családjuk bevonásával ezt a kezdeményezést több lépésben (benchmarking, workshopok, Instagram fotópályázat, kiértékelések) hajtották végre, és ezzel 33% -kal csökkentették az iskolai étkezésből származó hulladék mennyiségét.
  • „Basureto” bohóc segítségével a gyerekek gyakorlati tippeket tanultak meg a hulladék csökkentése és az egészségesebb táplálkozás érdekében.
  • A projekt hosszan tartó viselkedésbeli változásokat kívánt elérni a résztvevőkben azáltal, hogy szórakoztató és interaktív, ugyanakkor gyakorlati megközelítést alkalmazott a tanításhoz

#zerofoodwastebcn nap Plataforma Aprofitem els Aliments (Katalónia, Spanyolország/2018)

  • A katalán civil szervezet 2014 óta nulla élelmiszer-pazarlási rendezvényeket szervez.
  • 2018 novemberében több mint 150 önkéntest inspirált arra, hogy egyesítsék erőiket, és megmentsék az ételeket attól, hogy hulladékká váljanak, miközben ennek elkerülése érdekében folyamatosan étkeztetést biztosítottak.
  • Barcelona egyik emblematikus piacán, a La Pionerában megrendezett akcióba a helyi gyártóktól kezdve a kis- és nagykereskedőkön, egyéb közösségi hálózatokon át egy vendéglátóipari iskola bevonásáig széles körben igyekeztek bevonni résztvevőket.
  • Ennek eredményeképp több mint 2,4 tonna élelmiszert mentettek meg a hulladékká válástól, ami 2 tonna CO2, 202 köbméter víz és több mint 3000 euró megtakarítást jelentett. Ezen felül pedig több mint 1500 adag ingyenes ételt biztosított.

IFAPME (Vallónia, Belgium/2019)

  • A vallóniában nyilvánosan működő képzési és készségfejlesztő szövetség, az IFAPME több szempontból igyekezett tudatosítani hallgatóiban, munkatársaiban a hulladékmegelőzés jelentőségét.
  • Az EWWR 2019 során az IFAPME egyik munkatársa a különböző szakmák (pékség, vendéglátás, hentesüzem) hallgatóinak tartott műhelyfoglalkozásokat az egyesület különböző központjaiban, amelyek mind általános, mind kereskedelemspecifikus tippeket tartalmaztak a hulladék mennyiségének csökkentésére vonatkozóan.
  • 2019 folyamán az egyik IFAPME központ „piackertje” részlegének hallgatói terveket dolgoztak ki egy biokertészetre vonatkozóan, amit az EWWR 2019 során fel is avattak.
  • Végül az egyesület egy az élelmiszer-pazarlás megelőzését is szem előtt tartó szakácskönyvet is összeállított, amit hallgatói, munkatársai és más érdekelt felek számára is elérhetővé tett.

„Coole Suppe” rövidfilmfesztivál a fenntartható étkezési kultúra érdekében, Kommunikation und Medien e.V. (Németország/2019)

  • A rövidfilmfesztivált november 23-án, a freiburgi közösségi moziban rendezték meg. Az eseményen 29 rövidfilmet mutattak be, amelyek az ételek alapanyagául szolgáló nyersanyagok termesztésének, beszerzésének, főzésének és elfogyasztásának különböző aspektusait vizsgálták.
  • A rövidfilmfesztivál különböző műfajokra terjedt ki: riportokra, dokumentumfilmekre, stop-motion filmekre, influencer spotokra és szatirikus műsorokra. Az eredmény egy kiadós „filmes” leves lett, amely nagyon jól passzolt a rendezvényen felszolgált tökleveshez.


további cikkek

Zöld hulladék: illegális lerakás helyett legális felhasználás 2021. július 30. TMOP
Szó szerint gyilkolhat a műanyaghulladék az erdőben 2021. július 29. TMOP
HulladékRadar: mindenki segíthet, hogy tisztább legyen az ország 2021. július 27. TMOP
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.