Hétvégi programunk volt a KUKAkulTÚRA Hogy mit láttunk? Megosztjuk veletek

Hétvégi programunk volt a KUKAkulTÚRA Hogy mit láttunk? Megosztjuk veletek

Ötvennégy hazai hulladékhasznosító vállalkozás, üzem tárta ki kapuit az érdeklődők előtt hogy bemutassa tevékenységét a KUKAkulTÚRÁ-n, a hulladékkezelők nyílt napján, május 11-12-én.  

A Földművelésügyi Minisztérium immár negyedik alkalommal megszervezett kukakulturális programjához közszolgáltatók, hulladékudvarok -, hasznosítók-, válogatók-, lerakók, szennyvízkezelők és komposztálótelepek, nemzeti parkok és a két budapesti Szemléletformáló és Újrahasznosítási Központ és a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű is csatlakozott. Ebből a felsorolásból is kiderül, hogy volt bőven látnivaló vidéken és a fővárosban is. A két napon mi is útra keltünk, hogy lássuk, kik és miért is vesznek részt ezen a különleges túrán és milyen tapasztalatokat szereznek.

Értékes hulladék

A honlapon kiválasztott első helyszínen, Csepelen az Inter-metal Recycling Kft. ügyvezetője már a nagytétényi Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola másodikosainak tartott előadást pénteken délelőtt a telepen lévő oltóvíz tároló partján kialakított filagóriában. Gyakorlott „idegenvezetőként”, mikrofonnal, vállhangszóróval felszerelten kísérte a csoportokat végig a telepen, bemutatva a beérkező elektromos-, elektronikai hulladékok újrahasznosításra történő előkészítését (szétszedését), amelynek során az értékes anyagokat kinyerik. A hűtőgépek, a mobiltelefonok, a kábelek, a fém italos dobozok, a fém gyártási hulladékok tömege és kezelésük igencsak látványos és szó szerint kézzelfogható közelségbe került. Az ügyvezető arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy sokkal több fém-, elektromos- és elektronikai hulladék kerül forgalomba, majd kerül a szemétbe, mint amennyi ide, a hasznosítóhoz jut. Van még tanulnivaló a szelektív hulladékgyűjtésről és helyes gyakorlatáról, hogy mindezeket anyagukban hasznosítsák és visszakerüljenek a gazdaság körforgásába. Ezzel környezetünket, a Földet is óvjuk. Kitért a globális felmelegedésre, a tengerek, óceánok műanyagszennyezésére is és a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” mottót hangsúlyozva egyszerű, hétköznapi dolgokat említett, mint a szelektíven gyűjthető hulladékok szétválogatását. Hiszen ha nem válogatva gyűjtik a hulladékot, az már csak szemét és a hulladéklerakóba, vagy a hulladékhasznosító műbe viszi a kukásautó – mutatta a gyerekeknek az ilyen létesítményekről a fotót.

Élménypedagógia

A diákokat kísérő pedagógus szerint is gyermekkorban el kell kezdeni a környezettudatosságra való nevelést, nagyon jó, hogy vannak ilyen programok, ahol a vizuális és verbális információ összeadódik az élménnyel, mert ezek segítik a megértést, a bevésést, hogy az kiváltsa a helyes cselekvést. A gyerekek érdeklődése kiterjedt a telep udvarán felállított – tavalyi Trash Art – hulladékszobor építő verseny néhány darabjára is. Szemmel láthatóan a bábfilm sorozatból ismert „Mekk Elek, az ezermester” nyerte el a tetszésüket és azt is megfigyelték, mi mindent használtak fel a mű elkészítéséhez: pl. számítógép egerének műanyag burkolatát, tejfölös flakonokat, PET kupakokat, apró, műanyag gyermekjátékokat. A szobrok láttán néhányan máris felvetették, hogy ilyet lehetne talán a suliban is csinálni…

Pet prés

A KUKAkulTÚRA következő állomása a Zollex Bt. káposztásmegyeri bemutatója volt, ahol egy 10 emeletes társasház földszintjén kialakított szelektív hulladékgyűjtő élettörténetét ismerhettük meg. Már 8 éve működik a pet-prés, a mechanikus zsugorító, a „kukatömörítő” – bebizonyítva, hogy a takarékosság, az odafigyelés bizony pénzt ér. A közös képviselő és néhány lakó egymás szavába vágva mesélte, hogy 6 éve nem növekedik a közös költség, mert a szelektív hulladékgyűjtés miatt nem kell a kukáskocsinak levegőt szállítania és igen kevés a kommunális hulladék, aminek az elszállításáért fizetni kell. Mindenki tudja, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékot ingyen szállítja el a közszolgáltató – tehát: amit lehet, azt inkább abba dobják. A kupakot lecsavarják és a palackot a falra szerelt készülékkel kilapítják. Azt is megtudtuk, hogy a házbeli gyerekek rendszeres játékává is vált ez az eszköz, amely igazán meggyőzően mutatja be, hogy felesleges levegővel megtölteni a kukát.

Villámcsődület

A KUKAkulTÚRA szombaton is folytatódott, így Budapesten, az Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Zrt.) XV. kerületi Szemléletformáló és Újrahasználati Központjába látogattunk el, ahol – miközben hoztak, vittek felesleges, ám másnak még jó bútorokat, síléceket, foteleket, babakocsit – hirtelen zeneszóra 5 féle színes pólóba öltözött fiatalok egy lendületes flashmobot adtak elő. A táncosok szürke, zöld, sárga, kék, fehér pólója a szelektív hulladékgyűjtő edényzetekre hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy mindenki a megfelelő színű edényzethez kapcsolja a hulladékfajtát. A villámcsődület az újrahasználati központra is ráirányította a figyelmet,mert még kevesen ismerik ezt a házi lomtalanítást szolgáló objektumot, ahol a budapestiek ingyenesen leadhatják jó állapotú, másnak még jó eszközeiket, bútoraikat, könyveiket és akinek erre szüksége van, csekély raktározási díj ellenében elviheti ezeket. A látogatók, akik először jártak itt elmondták, hogy ha ezt tudják, akkor használják és bizony gyakrabban ki fognak nézni, mert valami mindig kell otthon. Sokan még be is vásároltak ez alkalommal, hiszen, ha már eljöttek Nőtincsről és a gyereknek úgyis kell kerékpáros sisak, a mérete és a színe is jó, 600 forintért meg is éri… Volt aki retró üvegasztallal és bögrével tért haza erről a túráról.

Hulladékhasznosító Mű

A Szemléletformáló és Újrahasználati Központtól néhány száz méterre van az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Műve. Tehát irány a Mű magas kéménye, ahol a kapun belépve megtudtuk, hogy már reggel 8 óra óta érkeztek az érdeklődők. Az igazi roham 10 óra körül kezdődött, de mivel az udvaron álló kukáskocsikra fel is lehetett mászni, be lehetett ülni a vezetőfülkébe, jót lehetett kapaszkodni hátul és sokat szelfizni – nem voltak üres percek… A felnőttek többségét a Köztisztasági Múzeum retró szemeteskocsi, locsolóautó és kukagyűjteménye érdekelte, hiszen sokan még láthatták ezeket Budapest utcáin anno…

A Mű mozgó ábrákkal, képernyőkkel ellátott földszinti előadótermében megnézhettük azokat a helyeket, folyamatokat is, amelyekhez munkavédelmi, biztonsági okokból nem lehet közel kerülni. Sámson László hulladékkezelési igazgató elmondta, hogy a Mű három kazánjában kerül energetikai hasznosításra Budapest kommunális hulladékának 60 százaléka. A begyűjtést végző kukás kocsik a beöntő nyíláshoz tolatnak egy billentéssel a hulladékbunkerbe – melynek befogadó képessége 10 ezer köbméter – öntik a szemetet: építési törmeléket, megszámlálhatatlan, szeméttel teli nejlonzacskót, mosószeres flakont, fém italos dobozt… sajnos minden olyat is, aminek nem itt lenne a helye. A 10 méter mély hulladékbunker fölött „közlekedő” markoló egyszerre 3-4 tonna szemetet emel a kemencébe, így óránként 15 tonna szemét, azaz 2-3 kukáskocsi rakománya kerül energetikai hasznosításra. A látogatóhelyiség ablakán keresztül arról is meggyőződhettek a KUKAkultTÚRA résztvevői, hogy még mindig van mit tanulni, tenni azért, hogy az a szemmel is látható értékes nyersanyagmennyiség ne menjen füstbe…

A Mű zegzugos folyosóin, lépcsőin túrázva megnézhettük a kamerákkal felszerelt kemencéket is, beláthattuk a kémlelő nyíláson keresztül a tűztérbe, ahol 1200 Celsius-fokon égett a szemét. A Mű éves kapacitása 420 000 tonna, de ez nem került még teljesen kihasználásra. A jelenlegi kapacitás 13 ezer lakás fűtéséhez, melegvíz-ellátásához elengedő gőzt és 45 ezer lakás villamos energiáját „termeli” meg. A Műből kikerülő salakból még visszanyerik a fémet, ami szintén hasznosításra kerül és a maradék maradéka pedig a lerakóba kerül.

további cikkek

Erdők-mezők tisztasága: ezért fontosabb, mint hinnéd! hírek
Nekünk pár másodperc, a környezetnek akár ezer év: Hogyan lesz a hulladékból szemét? hírek
Ismét indul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció hírek
Köszönjük
Hírlevelünk már úton.