Önkéntes munkaImmár hetedik alkalommal szervezik meg idén a 72 óra kompromisszum nélkül országos önkéntes ifjúsági akciót, amelynek résztvevői megtapasztalhatják: együtt nagy dolgokra képesek, és segíteni másoknak szabadon, nagyszerű érzés. Az ökumenikus kezdeményezés keretében ökológiai projektekhez is lehet csatlakozni, azaz a környezetünk megóvása, szebbét tétele, a hulladékok csökkentése érdekében is lehet tenni.

72 óra logóA 72 óra kompromisszum nélkül szervezői arra buzdítanak, hogy 2014. október 9-12. között minél többen segítsünk, ahol tudunk, azaz vállaljunk közhasznú feladatot. Választani lehet szociális, fejlesztő és ökológiai projektek közül. Az akcióra szeptember 25-ig lehet regisztrálni, a szervezők idén már 10 ezer önkéntest várnak.

A szociális projektek körébe bármilyen emberekkel foglalkozó tevékenység bele tartozhat, pl.: időseknek, fiataloknak szervezett programok, előadások, segítségnyújtás. A fejlesztő takarhatja játszóterek, óvodák felújítását, kerítések festését. Az ökológiai projektek pedig jelenthetnek környezet- és természetvédelmi akciókat, pl.: erdőtakarítás, szemétszedés, faültetés. Ezek mind-mind olyan tevékenységek, amelyekkel a középiskolások teljesíthetik a kötelező közösségi szolgálat egy részét.

Az idei akció keretében megszépül többek között Budapesten a XIII. kerületi Szent István park, a Bem rakpart és a Feneketlen tó Szabó Balázskörnyékén lévő köztéri padok, illetve Újpesten a Pimp my pipe kampány keretében egyedi design-nal látják el a föld felett vezetett távhővezetékeket. Az esemény fővédnöke Szabó Balázs, a Szabó Balázs Bandája zenekar énekes-dalszerzője, akivel több helyszínen is találkozhatnak az önkénteskedők.

Az akcióval a társadalom figyelmét kívánják felhívni a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére, segítőkészségére. A részt vevők pedig megtapasztalhatják, hogy együtt nagy dolgokra képesek, és hogy segíteni másoknak szabadon nagyszerű érzés és nagy ajándék.

72 óra történelem

A háromnapos összefogást először 2006-ban szervezték meg, akkor még csak a szombathelyi és a győri katolikus egyházmegyében. 2007 márciusában bonyolították le első alkalommal ökumenikusan, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház összefogásával, országos szinten. 2008-óta mindig ősszel, október 2. hétvégéjén tartják. Az akcióban 6 év alatt, 33 ezer önkéntes vett részt, akik 536 településen összesen 1526 feladatot oldottak meg.

Önkéntes gyerekekKép: egrihir.hu; szmcs.sk

, , , ,